Többek kérésére közöljük az NKA-nak benyújtott pályázati anyagnak, a már olvasható projekt-vázlatból kimaradt, azóta aktualizált részleteit. Ezek bevezetőnek tekinthetőek, s talán egy kicsit túl hivatalosnak is. A projekt valódi tervezése viszont csak most kezdődött el. A legközelebbi bejegyzésben a portál alapjairól lesz szó. Hozzászólásokat továbbra is örömmel fogadunk!
A megvalósítás ütemezése és eszközei
A portál kialakítása rendkívül összetett, bonyolult feladat, létrehozása alapos előkészítést, sokoldalú konzultációt igényel. Javasoljuk a feladat több lépcsőben történő kivitelezését. Az első lépcső – ennek a pályázatnak a keretein belül – tartalmazza a teljes rendszer megvalósíthatósági tanulmányát, valamint a rendszer első, már működő prototípusát. A feladat összetettsége és bonyolultsága miatt megítélésünk szerint a pályázat által biztosított anyagi forrásokból – korrekten – csak ez valósítható meg. A rendszer folyamatos működtetése, továbbfejlesztése, valamint „naprakész” technológiai fejlesztése, csak további anyagi ráfordításokkal lehetséges. Ezek forrásait szintén érdemes a megvalósíthatósági tanulmányban megvizsgálni.
Kezdeti munka
El kell készíteni a részletes rendszertervet, mely már tartalmazza valamennyi megvalósítandó – a jelen technikai körülmények és erőforrások keretei között – szolgáltatás részletes leírását; a szolgáltatáshoz szükséges eszközök, emberi, anyagi erőforrások felsorolását, valamint annak elindításának várható ütemét. Az így kialakított elképzelések sok már elterjedt internetes szolgáltatás tapasztalatára és eszközeire építhetnek. Egyes alapfunkciókat, - pl. a fórumok kezelése, a közösségi tudásbázis építése – a meglévő szabad szoftverek kismértékű módosításával meg lehet valósítani. Erre sok jó példa található az Interneten, mely jól adaptálható könyvtári környezetbe. Más funkciók megvalósítása - pl. a struktúrált adatok közösségi szerkesztése, címke alapú személyre szabottság, és az erre épülő webes megjelenés, hírlevelek elkészítése - már több munkát igényel és ehhez megfelelő gyakorlattal rendelkező informatikusokat kell alkalmazni. A funkciókat fokozatosan lehet megvalósítani, a szellemi, az anyagi és időbeli erőforrások mértékétől függően.
Folyamatos üzemeltetés
- A rendszer fokozatos kialakítása után az oldal tartalmi részével folyamatosan és aktívan kell foglalkozni. Ez megköveteli, hogy az üzemeltetéssel egy állandó „szerkesztőség” foglalkozzon. Ennek összetétele és nagysága a teljes rendszer végső felépítésétől függ.
- A szükséges technikai eszközök biztosítása. A projekt hardverigénye e téren kezdetben feltehetően mérsékelt lesz, s csak akkor fog növekedni, ha a szolgáltatás sikeres lesz. Megfelelő tervezéssel a hardver eszközöket folyamatosan lehet be szerezni, ahogy a terhelés növekszik.
- A technológiai környezet folyamatos változásainak figyelembevételével a rendszertervben leírt feladatok eléréséhez szükséges technológia folyamatos nyomon követése, az abban szükséges változások elvégzése.
- A portál már működő szolgáltatásainak használatának folyamatos elemzése. Az elemzéseknek megfelelően folyamatosan figyelemmel kísérni a szolgáltatások tartalmi, technológiai, technikai színvonalát. Ezek figyelembevételével a javasolt változtatások szakmai, felhasználói elfogadtatása, üzemszerű bevezetése.
Hardver
A mellékelt árajánlatban szereplő szerver [közbeszerzési szállítótól származó, középkategóriás HP szerver] kezdetben el tudná látni az összes funkciót, később további azonos teljesítményű szerverekkel egészíthető ki, melyekre az egyes funkciók eloszthatóak, így csökkentve a terhelést - ha azt az első szerver kihasználtságának kritikus mértéke szükségessé teszi.
Szoftver
A portál működtetéséhez egyrészt készen elérhető, nyílt forráskódú, ingyenes szoftvereket (CMS, fórum, blog, stb.) alakítunk át és integrálunk egységes megjelenésű és egységes felhasználói rendszerré, másrészt az ezekkel nem megvalósítható funkciókat saját fejlesztéssel egészítjük ki. A szolgáltatás költséghatékony működéséhez külső szolgáltatók - nagy rendelkezésre állású, többnyire ingyenes - szolgáltatásait is igénybe vesszük. (Pl. Google: Maps, Analytics, Video; Yahoo Flickr kép és YouTube videó-megosztó, stb.) Így azok megvalósítása nem terheli az erőforrásainkat.
A rendszer alapműködtetéséhez a Linux operációs rendszert, és annak részeként működő webszervert (Apache, Lighttpd), fejlesztői környezetet (PHP, JavaScript, …), adatbázis-kezelő rendszert (MySQL vagy PostgreSQL), kommunikációs szervert (eJabberd) használunk. Az egyes - CMS, fórum és blog - szoftvereket meglehetősen széles skáláról, a rendszertervezés részeként választjuk ki. Integráljuk azokat az internetes szolgáltatásokat is, amelyek - a YouTube videó-megosztó az oktatóanyagok megosztására; vagy a Google-fiók regisztráció, mely SMS küldésre alkalmas, - hatékonyan használhatóak az olvasókkal való kommunikációban. Az Internet kapcsolatot az OSZK biztosítja.
A projekt irányítása
Az OSZK Könyvtári Intézete a fentiek alapján vállalja a megpályázott projekt teljes lebonyolítását, a megvalósításba bevont team szervezését és szakmai irányítását, az engedélyezési és egyéb adminisztratív eljárások intézését. Az első ütem megvalósítása után célszerűnek tartanánk, hogy a projekt további üzemeltetése önálló programként kerüljön az OSZK programirodája kezelésébe egy önálló program irányító vezetésével.
Népszerűsítés, együttműködés
A tervezett új portál szolgáltatásainak megismertetése a felhasználókkal rendkívül fontos feladat. Tervezése és kivitelezése nagymértékben járulhat hozzá a projekt végső sikeréhez. Ezért már a tervezési szakaszban fontosnak tartjuk, hogy széleskörű konzultációkon ismertessük meg az elképzeléseket, a könyvtárosokkal, szakmai szervezetekkel és a felhasználókkal. Ebben a Könyvtári Intézet alapvető szerepe mellett - jó partnerek lehetnek maguk a könyvtárak, valamint már meglévő könyvtári weboldalak, mint pl. a lap.hu könyvtáros témájú gyűjteménye. Az internetes keresőkben előkelő hely elérésére is jobb eséllyel pályázhat a könyvtárak együttműködő webes jelenléte. Rendkívül fontos, hogy a szolgáltatás neve, a webes elérhetősége biztosítsa a könnyű elérhetőséget. A grafikai kivitelezése minősége minden felhasználó számára biztosítsa a jó áttekinthetőséget és az esztétikus megjelenést.
Finanszírozás
A projekt megvalósításának első fázisát az NKA jelen pályázatából, valamint az OSZK „működési forrásaiból” kell elkészíteni. A további fejlesztésnél, valamint a megvalósíthatósági tanulmányban részletesen meg kell vizsgálni azt a lehetőséget, hogy a portál hogyan, milyen szolgáltatásokkal, intézményi keretekkel, irányítással, üzemeltetéssel lehet önfenntartó. Törekedni kell arra, hogy az esetleges további pályázati forrásokon túl, minél nagyobb mértékben legyen képes üzleti alapon is működni.
| Tétel |
Tervezett keret |
| Rendszerterv |
750.000 |
| Grafikai tervezés |
300.000 |
| A portál működő prototípusának elkészítése |
1.400.000 |
| Tartalom előállítás és feltöltés a portálra |
705.000 |
| A portál működtetése, rendszergazda alkalmazása |
792.000 |
| Hardver (specifikáció a mellékletben) |
255.000 |
| Szoftver (dobozos; ismertető a mellékletben) |
140.000 |
| Szoftver használat oktatása, népszerűsítése |
450.000 |
| Összesen |
4.792.000 |